Szob - Verőce kajakkal
kayaking
Ez a vízitúra Magyarország egyik leglátványosabb természeti táját, a Dunakanyart mutatja be új szemszögből, a víz felől szemlélve, ahogy a Duna folyam áttöri a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között nyíló keskeny rést, lenyűgöző tájképet rajzolva a hegyszorosban kanyart alkotó víz és a folyóba omló, sűrű erdővel borított hegyoldalak látványával.
Túra leírás
A túra Szobról indul, ahol a Duna-Ipoly Sportegyesület bázisán (Szob, Széchenyi-sétány) találkozik a csapat és a túravezetők, itt kerül kiosztásra a felszerelés, amely kajakból, kajaklapátokból, mentőmellényekből és a Hajózási Szabályzat által előírt kötelező felszerelésből áll. A biztonság- és evezéstechnikai tudnivalók megismerése után a hajóegységek vízre szállnak és elindul a túra a Dunakanyar meghódítására. Az első állomásunk a habngulatos Zebegény, ahol megállunk a Danu Bárban egy frissítőre, majd tovább folytatjuk utunk Nagymaros irányába. Közben felettünk magasodnak a Dunakanyar emblematikus csúcsai – a Szent Mihály-hegy és a Prédikálószék, Dömös és Nagymaros között kanyarodik a folyó, felettünk láthatók az évezredek óta lakott Remete-barlangok, szemben pedig a Salamon-torony és a visegrádi Fellegvár messziről felismerhető sziluettje.
Nagymaroson is megállunk egy pihenőre és egy hekkre, majd a Dunakanyar egyik leghangulatosabb helyére, a Szentendrei-sziget északi szigetcsúcsára, a legendás Szigetspiccre evezünk strandolni és a fűzfák árnyékában megpihenni. Egyedül álló panoráma tárul a szemünk elé erről a vadregényes helyszínről – a Dunakanyar szépségeinek teljes palettája belátható innen, a Visegrádtól a Prédikálószéken át a nagymarosi hegyekig. Innen már csak egy rövid és látványos evezés vár ránk, hogy az Ybl Miklós által tervezett verőcei magaspart lábánál partra szálljunk és véget érjen ez az emlékezetes dunai kaland.